Lerobbant autó Budaörs, törött kocsi Érd M7, éjszakai mentés

Budaörsön rengeteg autó fordul meg naponta, hiszen mellette halad el az M1-es és az M7-es autópálya egyaránt és több bevásárló központ létesült a település mellé, ahova a környező településekről és Budapest 11.kerületéből járnak az emberek vásárolni. Ebből a nagyszámú autóforgalomból adódóan a környéken rendszeresek a kisebb balesetek, meghibásodott autók száma. Amikor az embert cserben hagyja az autója vagy balesetezik, mindenképp autómentőre van szüksége. Autómentéssel foglalkozó vállalkozásom Biatorbágy és térségében meghatározó szerepet tölt be, több autómentő járművel vagyunk egyszerre jelen ezért a lehető legrövidebb idő alatt kitudunk érni az adott helyszínre.

Éjszaka és a hétvége folyamán is vállalunk non-stop autómentést, mert a több éves tapasztalat azt mutatja, hogy ez időtájt is szükséges a munkánk. Éjjel-Nappal hívható autómentő szolgálatunknak a következő információkat kell átadni a beszélgetés során, hogy az ügyfél az ő számára legmegfelelőbb szolgáltatásban részesüljön.

  • Hol történt a baleset/műszaki hiba?
  • Hányan vannak az autóban?
  • A gépkocsi vagy teherautó típusa (teherautóknál a tényleges össztömeg)?

Amennyiben sérült vagy meghibásodott autóját az éjszaka folyamán nem tudja sehol elhelyezni, őrzött telephelyünk lehetőséget biztosít tárolásra is.

 

Információk

  • Autómentés autószállítás November második felébenAutómentés autószállítás November második felében November második felében is nagy számban nőtt a balesetek száma az utakon. Egy balesetet emelnék ki a sok közül ahova autómentő járművünk segítségét kérték. Ez a baleset Budapest 11. […]
  • Autómentő kártya EurópábanAutómentő kártya Európában Autóbalesetnél, vészhelyzetben minden perc számít a személyek mentésénél. Különösen a súlyos autóbaleseteknél áll kevés idő rendelkezésre a mentő csapatoknak, hogy kiemeljék a sérülteket a […]
  • Augusztus havi jármű mentésekAugusztus havi jármű mentések 2019-08-23 Augusztus hónap vegyes feladatokkal látta el az Autómentő 0-24 csapatát. Az autómentések illetve az autószállítások teljesen arányosan oszlottak el a hónapban. Autómentő […]
  • Autómentő események júliusbanAutómentő események júliusban Autómentő 2019 Július 2. Nyáron történik a balesetek többsége ezért autómentő járműveink is fokozott létszámmal voltak kinn az utakon, autópályákon. Autómentőink végeztek mentéseket […]
  • Mozgalmasan telt a május…Mozgalmasan telt a május… Mozgalmasan telt a május az autómentő 0-24-nél. Május 12.-én baleset történt Érden ahova a „GÁL” autómentést hívták. Rövid idő elteltével megérkezett az autómentőnk és elszállította a […]
  • Zugligeti úti balesetZugligeti úti baleset Baleset történt Budapest 2. kerületében a Zugligeti úton. Eddig tisztázatlan körülmények között egy Mercedes-Benz típusú személygépjármű elgázolt egy út mellett dolgozó kertészt majd […]